Mit várhatsz ezen az oldalon?

A tojásdíszítés lehetőségei kimeríthetetlenek. Én legszívesebben a hagyományoknál maradok. Leírok mindent szép sorjában, amit erről tudok. Ha közben eszembe jut valami dekorációs ötlet vagy egy jó recept, azt is megosztom veled! Aratás idején szalmát gyűjtünk, aratódíszt fonunk, szalmacsillagot készítünk - eláll karácsonyig! Azután mézest sütünk. Közben, ha ráérünk varrunk ezt-azt, gyöngyöt fűzünk.

Érdekel? Tarts velem!

2011. augusztus 26., péntek

Metszett tojások

Megint van kihívás! Közeledik a Hagymafesztivál. Az idén nem meghívásra leszek ott, hanem saját elhatározásból jelentkeztünk. Egy barátném invitált, kiállítanék-e velük? Így mi négy Ügyes-kezű összefogtunk, és ott leszünk! Különböző technikákkal, de a vezérelv persze közös: saját kezűleg készített míves tárgyakat szeretnénk kiállítani. Ügyelve a színharmóniára, hangulatra, de megőrizve egyéni hangvételünket. Nagyon izgatott vagyok, mert ez most fontos mindannyiunknak, és én is kikerültem egyfajta "védőhálóból", amit a DANE vezéregyénisége Ené Ági feszített alám évek óta! Köszönet érte!
Metszett tojásom van legkevesebb, így ehhez fogtam hozzá most. Máris elmondom, hogy tojásfestős könyvben ezt a technikát épp most láttam, hogy maratott tojásként emlegetik. Én úgy tudom, hogy a maratott tojás egy másik eljárás, de a lényegen nem változtat. Valóban a sav és a lúg maró hatása segít a végleges minta kialakításában.
Az első fázis ugyanaz, mint az írott tojásnál. Viasszal, írókával megírjuk a mintát.
Festés előtt itt is ajánlatos ecetes vízben tartani pár percig, hogy a zsiradékot eltávolítsuk.

Ezután beletesszük a festőlébe. Kékbe, pirosba, hagymahéj főzetébe vagy dióhéj főzetébe, amihez kedvünk van. 

Megszárítjuk. Ekkor eldönthetjük, hogy így marad, vagy folytatjuk. Ha metszett tojást szeretnénk, el kell döntenünk, a mintának mely felületei lesznek színesek, és melyeket engedünk visszametszeni savval. A színesnek tervezett felületeket írókázzuk nagyon pontosan, hézagmentesen! Nem szép, ha picinyke "ragyák" maradnak a sötét felületen!
Ha minden festettnek szánt felületet befedtünk viasszal, ismét ecetes vízbe tesszük. 
A savas víz feloldja a festék alatti felületet, és egy fogkefével szépen lemosható.
 A tojás belsejében viszont még ott marad egy festett réteg, amin keresztül száradáskor bizony előbukkan a festék! Ekkor jön a lúg: a hypo! Ez elmarja a tojás belsejében levő festett hártyát, és a festék már nem szivárog elő a metszett részeken. Ugyanúgy leolvaszthatjuk a viaszt a tojásról, letöröljük papírtörlővel.
Ekkor már tapintással is érezhető, hogy a felület plasztikus! Úgy gondolom, ezért nevezik ezt metszett tojásnak! 
Bizony előfordul, hogy mikor szinte készen van a tojás, akkor látjuk meg az eddig láthatatlan hibákat! Ilyenkor legfeljebb sírva fakadunk... Mást nemigen tehetünk... Mehet a kukába :'( 
"Az aranyból is csöppen" mondogatta anyukám.

3 megjegyzés: