Téltemető hagyományokat felelevenítő rendezvény volt ma kis városunkban!
Már Farsang farkánák is búcsút mondtunk ugyan, de nagy
szeretettel vártuk az igazi, hamisítatlan Busó maskarákat. A portékatáros
lányok már napok óta szervezkedtek. „Kémeink jelentették”, hogy a Busók bizony
a pálinkát szeretik leginkább. Lett is belőle tetemes mennyiség! Nem csak a
Busóknak jutott, hanem a jó „makaiakat”, és az itt vendégeskedő turistákat is
megkínáltuk.
Már 9 óra körül szépen gyülekeztek a nézelődők.
A Nyugdíjas klub csörögefánkot sütött, a Hagymaház dolgozói
finom forralt bort kínáltak.
A felvonulás érintette a város nevezetes pontjait.
Lovasok, lovaskocsik színesítették a forgatagot.
Nem volt könnyű lencsevégre kapni ezt a Busó legénykét, de végül sikerült. Ugye, milyen helyes?!
Ezután a főtéren a sokác viseletbe öltözött lányok és a busók
mutatták be táncaikat, melybe bekapcsolódhatott a város apraja nagyja.
Remek délelőtt volt, köszönjük a szervezőknek!