Először egy régebben elkezdett ablakdíszt fejeztem be. A húgomnak készítettem egy hasonlót sok-sok évvel ezelőtt. Ezt mindig kölcsön kértem, ha kiállításra kellett. A Hagymafesztivál előtt elkezdtem egyet, de nem lett kész, úgyhogy megint az övét raktuk ki. Nagyon sok látogatónak tetszett, most befejeztem. Ilyen lett:
A következő egy csillag volt. Ezt le is fotóztam, megmutatom hogy készült. Ez egy kicsit macerásabb, mint az előző. No nem sokkal, de ehhez már csak nagyobb gyerekekkel fogjunk hozzá, vagy türelmes felnőtteknek ajánlom!
Szükséged lesz egy kis szerkesztésre is. Enélkül nagyon nehéz arányos csillagot készíteni. Egy körlapot vágj ki rajzlapból. Legyen nagyobb egy kicsit, mint a tervezett csillagod! Ugyanazzal a középponttal még 2-3 különböző sugarú kört is rajzolj. Ezek mentén fogsz csomózni. A szálak arányos elosztásához a sugarakat is rajzold meg! 6 (vagy 12) ágú csillaghoz a kör kerületére ráméred a kör sugarát. Ez pont hatszor fér rá. Ezeket kösd össze a középponttal - én pirossal jelöltem. (A 12 ágú csillaghoz már szemre is felezhetünk.)
8 (vagy 16) ágú csillaghoz legkönnyebben hajtogatással jutsz. Ezután rajzold meg filctollal a sugarakat - ez az én sablonomon fekete!
Ha több csillagot szeretnél készíteni érdemes üvegtapétával bevonni, különben a vizes szalma eláztatja.
Most 15 egyforma vastag szálat áztattam be. Középen összekötöttem a szalma madonna "fátylánál" leírt módon. Így 30 ágú csillagom lett.
A sablont egy hungarocell, (lehet parafa is) táblácskára fektettem, erre az összekötött szalmát és a középpontnál két gombostűvel rögzítettem. Ezután 6 gombostűvel kijelöltem a csomózás helyét.
Három-három szálat összekötöttem, ügyelve arra, hogy mindig ugyanarról az oldalról vegyek két szálat.
Újabb 6 gombostű kb a kettő felére, újabb csomózás.
Megint szemre megfeleztem az ágak távolságát, a középponttól való egyenlő távolság belövéséhez segít a berajzolt kör.
Egy praktikus tanács: egyszer tekerd körbe a rafiát a szálakon! Az első csomózáskor a szalmára merőlegesen húzd meg jó szorosan, majd a második csomónál a szalmával párhuzamosan! Így nem kandikál ki a sok apró szál a szalma mögül. Ha biztosra akarsz menni, egy kis ragasztóval még rásegíthetsz…
Készült még néhány aprócska koszorú is:
Alakul már a karácsonyi hangulat?