Mit várhatsz ezen az oldalon?

A tojásdíszítés lehetőségei kimeríthetetlenek. Én legszívesebben a hagyományoknál maradok. Leírok mindent szép sorjában, amit erről tudok. Ha közben eszembe jut valami dekorációs ötlet vagy egy jó recept, azt is megosztom veled! Aratás idején szalmát gyűjtünk, aratódíszt fonunk, szalmacsillagot készítünk - eláll karácsonyig! Azután mézest sütünk. Közben, ha ráérünk varrunk ezt-azt, gyöngyöt fűzünk.

Érdekel? Tarts velem!

2011. augusztus 7., vasárnap

Grilleztünk

Gyakran grillezünk, és mondhatom, nem csak nyáron! Volt már olyan enyhe telünk, hogy mikuláskor is beizzítottuk a faszenet. Ma a kedvencünk került a parázsra: joghurtos csirkecomb.

Egy görög étteremben evett a férjem ilyet, és unszolt, hogy kóstoljam meg. Hátha tudnám reprodukálni! Nem vagyok nagy barátja a tejnek, joghurtnak, így nem szívesen álltam rá, de nem bántam meg! Egyáltalán nem érezni a húson a joghurt ízét! Szerencsére nem kellett sokat kísérletezni, mert a legkézenfekvőbb megoldás rögtön sikert hozott! Csak arra kellett rájönnöm, hogy ez a pác nem szeret sokáig a húson! (Vagy a hús nem szeret sokáig a pácban :-D) Egy fél óra bőven elég nekik együtt! Az is fontos, hogy ne legyen túl sok a joghurt, mert akkor rácsöpög a parázsra!
A köret morzsás krumpli volt. Ezt is egy vendéglői élmény után alkottam, de ez már hosszabb út volt! Éreztem a vegeta és a vaj ízét, finoman ropogós volt a tetején a morzsa, a krumpli pedig puha és kellemesen sós. Ezek után kezdtem el variálni a hozzávalók sorrendjét, arányát, meg hogy  keverjem, vagy ne keverjem őket össze? Összeállt, és bevált a recept! Olyan ismerős is megkóstolta és kedveli, aki szinte semmilyen formában nem szereti a krumplit! 

Ezen képen grillezett camambert is van. Azt úgy készítem, hogy az alufóliára kevés olíva olajat locsolok, megszórom provance-i fűszerkeverékkel. A sajtot beleforgatom, hogy mindenütt beborítsa a fűszeres olaj. Az alufóliát gondosan lezárom körben, és az utolsó szelet húsokkal együtt fölteszem a grillrácsra. Mikor úgy gondolom, hogy kész, a villa nyelével megböködöm (nehogy kiszúrjam a fóliát). Ha már érzem, hogy fincsi lágy a közepe, akkor kész is!

Mivel ez a blog elsősorban nem receptekről szól, ezért nem is ideírtam. Kedves olvasóm, ha érdekel az elkészítés módja itt megnézheted!

2 megjegyzés:

  1. Morzsás krumplit még nem ettem, de a másik blogodról vittem a receptet. Köszönet érte :)

    VálaszTörlés
  2. Szívesen! Jó étvágyat hozzá!

    VálaszTörlés