Mit várhatsz ezen az oldalon?

A tojásdíszítés lehetőségei kimeríthetetlenek. Én legszívesebben a hagyományoknál maradok. Leírok mindent szép sorjában, amit erről tudok. Ha közben eszembe jut valami dekorációs ötlet vagy egy jó recept, azt is megosztom veled! Aratás idején szalmát gyűjtünk, aratódíszt fonunk, szalmacsillagot készítünk - eláll karácsonyig! Azután mézest sütünk. Közben, ha ráérünk varrunk ezt-azt, gyöngyöt fűzünk.

Érdekel? Tarts velem!

2011. május 6., péntek

10 dolog, amit szeretek

Nagyon kezdő blogger vagyok, de nagyon szerencsés! Régóta tervezgettem, de visszatartott a félsz, hogy hátha nem érdekel senkit, amit írhatnék. Aztán február elején belevágtam. Sejtettem, hogy rengeteg idő kell majd hozzá, de azt hogy ennyi örömöm lesz benne, azt nem is álmodtam. Többek között rám talált és befogadott egy nagyon jó kis csapat: a Csajos Klub, ahova Limara invitált az elmúlt szombaton. Nagyon kellemes délutánt töltöttem el velük, sok érdekes, kellemes embert ismertem meg. Voltak, akiket régebbről ismertem, de tizenéve nem volt már kapcsolatunk. Ilyen ismeretség ez Fevivel is, akinek kezdő pedagógus koromban pár hónapig napközis nevelője voltam. (Ki sem számolom hány éve!)
Pár napja kellemes meglepetés ért: kaptam tőle egy díjat! (Éééén? Díjat?) Nagyon meghatódtam tőle, hiszen nem nagyon szolgáltam még rá... A díjjal arra kér, hogy írjak le 10 dolgot, amit szeretek.
Nem is olyan könnyű ám! Nézzük hát:
1. - A legfontosabb számomra természetesen a családom! A férjem, a gyerekeim és párjaik, a testvérem és a családja nem tudnak tőlem olyat kérni, hogy félre ne tegyek bármit! Szeretem kényeztetni őket! Szeretem, ha boldogok.
2. - Mi lett volna velem a barátaim nélkül?! Több, mint 20 éves barátság fűz össze bennünket: H+ZS+E+én. Mi négyen sokmindenen vagyunk túl: csodás perceken és tragédiákon. Ők is kérhetnek bármit, vagy telefonálhatnak éjfélkor, kora hajnalban... Én itt vagyok ha szükség van rám, és pontosan tudom, hogy rájuk is számíthatok bármiben! Őket is szeretem.
3. - Tojásírás! Nem tudom megunni! Bár vannak napok, amikor már mondhatnám kilóra gyártom őket, na akkor már mindent kitalálok, amiket szívesebben csinálnék... Pár nap múlva viszont azt veszem észre, hogy már megint minden gondolatom a tojások körül forog, és nem haladok semmi munkával, mert majd' megveszek, hogy a kezembe vegyem az írókát, érezzem a méhviasz illatát, lássam amint alakul a minta, festődik a tojás!
4. - Szeretek főzni, sütni. Szívesen kipróbálom több nemzet receptjét. Szeretem elkápráztatni szeretteimet. Nem sajnálom rá az időt, fáradságot.
5. - Szeretek vendéget fogadni. Készülődni, megtervezni a menüt, bevásárolni hozzá. Megadom a módját a terítésnek, a tálalásnak. Gyakran hívom meg a barátaimat, a húgomékat ebédre, vacsorára... sőt sokszor vetődik össze nálunk a csapat véletlenül is. Ezek sikerülnek általában a legjobb hangulatúra!
6. - Szeretek utazni. Első sorban a víz vonz, de imádom a városnéző kirándulásokat is! Szeretem a régi épületeket, tereket... Sőt még annyi is elég, ha beülünk az autóba, és "csak úgy" elindulunk... Ilyenkor tavasszal imádom a végeláthatatlan repcemezőket pláne ha még pipacs is van benne! Szeretem megcsodálni a felhőket, belebámulni a naplementébe...
7. - Szeretek új kézműves technikákat kipróbálni. Ha elértem annyit, hogy úgy érzem - ezt is tudom, akkor már nem is izgat. Kell egy plusz motiváció, és ismét bele tudok feledkezni. Így voltam a szalmafonással, a foltvarrással, a mézeskalácsozással, kötéssel, horgolással.
8. - Szeretem a matematikát. Elsős gimnazista korom óta mindig ehhez választottam valamit. Matematikát (is) tanítottam majdnem 25 évig. Ma is szívesen foglalkozom vele. Egy feladat mindig kihívás! Ha sikerül megoldani egy összetett feladatot, az olyan jó érzés, hogy önkéntelenül is kihúzom magam!
9. - Szeretem a zenét. Bármilyen fajta, csak jó zene legyen! Az érdes-bársonyos hangú előadókat kedvelem igazán. Ha magyarul énekel, akkor fontos a jó szöveg is - a többinél is fontos lenne, de azokat sajnos-hálaistennek nem értem... Szinte mindig egyedül vagyok itthon, és mindig zene szól. Ez a menekülésem az engem idegesítő TV műsorok elől is, amit a családom többi tagja esetleg szívesen néz. Én ideülök a géphez, beteszek egy lemezt, vagy böngészek a YouTube-on és a fejhallgató kizárja a külvilágot.
10. - Szeretek böngészni a neten. Néha úgy belefeledkezem a rengeteg olvasnivalóba, hogy észre sem veszem, hogy órák óta el sem mozdultam a gép elől... Vissza kell fognom magam!

Én is élek a plusz egy lehetőséggel, mert nem lett volna tisztességes önmagammal szemben, ha besorlom:
+1. - Szeretem a verseket, de az idejét nem tudom, mikor vettem a kezembe egy verses kötetet. Ha az utamba kerül itt a neten, vagy folyóiratban egy-egy vers, mindig rájövök, mennyire hiányzik az életemből! Az örök kedvenc József Attila, de szívesen elmerülök egy szép versben bármilyen korból, kultúrából érkezik is.

Úgy látom a díj staféta-szerűen működik, ezért én is továbbadom. Mint mondtam, kezdő vagyok, a Csajos Klubon kívül nem sok bloggert ismerek igazán. Így a

Kreatív Blogger díjat Tűzpadkának ajánlom.

4 megjegyzés:

  1. Kedves Katyi,
    örülök, ha örömet okozhattam a díjjal. Szuper kis díj ez, mert közelebb visz 1-1 emberhez. Hogy mivel érdemelted ki? A kellemes személyiségeddel, a csodás alkotásaiddal, és az én kíváncsiságommal. Örülök, hogy megosztottad velünk ezt a sok-sok bensőséges dolgot magadról. Ezek az igazi csodák, amikor valaki percekre beenged az életébe. puszi

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Katyi! Igazán kedves vagy, hogy ezt az elismerést nekem ajánlottad.De az elismerést megkaptam már tőled, amikor beléptél az oldalamra, s ez igen sokat jelent nekem. Remélem lesz rá alkalom hogy személyesen is megismerhesselek, mert Szeged nincs olyan messze Makótól...

    VálaszTörlés